Addig is, egy összefoglaló világleírást olvashattok:
1. Az Alapítók
A Nyugati Kontinenset történetünk előtt háromszáz évvel ezelőtt
fedezték fel. Az utazók keletről érkeztek, és új hazát kerestek maguknak. A
telepesekre később az „Alapítók” elnevezés ragadt rá, mivel a kolónia röviddel
ezután önálló állammá vált.
Az Alapítók lettek az
első emberi lakói a nagy nyugati földrésznek. Az őslakosok az elfek, a törpék
és a főleg hegyvidéket kedvelő trollok voltak.
Az Alapítókhoz hasonló
népek az elkövetkezendő évek során egyre nagyobb hullámban érkeztek a
kontinensre, míg végül elkerülhetetlenné vált a konfliktus a bennszülöttekkel.
2. A hódítás kora
Az Alapítókat követő
generációk keletről nyugatra terjeszkedtek, miközben újabb gyarmatosítók
érkeztek a Keleti Kontinens három jelentős, tengermelléki nagyhatalmából:
Niedermurtból (innen származnak az első Alapítók), Bayramból és a dél-nyugati
Hisramból.
E három ország
egymással folyamatos harcban állt a tengerentúli gyarmatok megszerzése végett.
A felfedezéstől
számítva, alig három emberöltő után, a Nyugati Kontinens a népek
olvasztótégelyévé vált. A bevándorlók függetlenítették magukat az
anyaországoktól, Föderáció néven önálló államszövetséget, törvényhozást,
hadsereget hoztak létre. Sorra épültek a városok, az utak, mocsarakat csapoltak
le, erdőket irtottak ki, termőföldeket, legelőket vettek birtokba.
Lassan megkezdődött az
iparosodás, leginkább az északi, szén-és nehézfém lelőhelyeken. Délen a
telepesek ültetvényeken cukornádat, gyapotot, kávét termesztettek, a munkákat
behurcolt goblin rabszolgákkal végeztették el.
Mindez feszültséget
szült az emberek és a nomád életmódot folytató elfek között.
Az elfek törzsi
társadalmakban éltek, az egyes törzsek ellenséges viszonyban voltak a
vadászterületek miatt, így nem sikerült egységes ellenállást kifejteni az
emberekkel szemben.
A háború során a törpék
próbáltak semlegesek maradni, ők a bányáikat védték.
A trollok megrekedtek a
fejlődésben, a fenti fajokhoz képest inkább az ösztöneik mozgatták a
cselekedeteiket, inkább falkákban éltek továbbra is, mint törzsekben. A
többségük hamar áldozatul esett az emberek tűzfegyvereinek, valamint az emberek
által behurcolt járványok következtében.
Az ember-elf háború az
utóbbiak vereségével ért véget, a túlélőket a győztesek rezervátumokba zárták.
Az elfek bukása után a törpék szövetkeztek a trollok maradékaival, így – a
bányavidékeken – sikerült egy viszonylagos önállóságot megőrizniük.
3. Az új hódítók
Az elf háborút követő
évtizedekben fokozatosan eltörölték a rabszolgatartást, ez azonban nem
segítette a goblinok helyzetét. Többnyire gettókban nyomorognak, illetve egy
jelentős részük a déli sivatagokba vándorolt, ahol könnyedén alkalmazkodtak a
mostoha körülményekhez. Általában hordákba, bandákba tömörülve portyáznak.
Az iparosítással
párhuzamosan a törpék között is megindult egyfajta migráció a városok felé.
Mivel felelős hivatalt csak az emberek viselhettek, és szavazati joguk is nekik
van, a törpék a városban maradt goblinokkal polgárjogi mozgalmakat robbantottak
ki, amelyhez az elfek is csatlakoztak. A mozgalom eredményeképpen a Föderáció
néhány államában engedélyezték a törpék, az elfek és a goblinok részvételét
(igaz, korlátozott számban) a közéletben.
Egyes területeken (pl.
Greenfieldben) engedélyezik az elf-ember vegyesházasságot is.
Az enyhítésre két okból
került sor:
- az „új hódítók”
megjelenése;
- és az ork invázió
veszélye miatt.
„Új hódítóknak” a déli
Nawango kontinensről érkező fekete bőrű, valamint a távoli, keleti
birodalmakból érkező sárga embereket hívják. A kezdetben pejoratív elnevezést
ma már büszkén viselik a bevándorlók új generációja.
Az „új hódítók”
hellyel-közzel alkalmazkodtak a Föderáció törvényeihez és szokásaihoz, azonban
zárt és összetartó közösségeik egyre inkább a saját szabályrendszereik szerint
kezdenek élni, egyre több jogot követelnek maguknak, számos nagyvárosban
már-már az „állam az államban” helyzet állt elő.
Imitt-amott etnikai
villongásra is sor kerül a feketék, a sárgák és a fehérek között. Közös
ellenség esetén (elfek, orkok) a három etnikum általában – ha csak időlegesen
is – félreteszi az ellentéteit.
Az orkok valahonnan a
sivatagos délről bukkantak fel, eredetük ismeretlen. Két fajuk létezik: a
közepes termetű zöld, és a termetesebb (hat lábnál is magasabb) szürke. Mindkét
faj egyedei masszív felépítésűek, a fizikai erejük meghaladja az emberekét,
illetve az elfekét, de közel sem olyan erősek, mint a trollok. A zöldek és a
szürkék nem keverednek, kimondottan gyűlölik egymást.
Klánokba szerveződve
portyáznak, a legerősebb klántag a vezér. A klán törvényein kívül nem ismernek
el mást. Városokat nem építenek, de előszeretettel szállják meg és lakják le az
elhagyott emberi településeket.
Bár a klánvezérek
előszeretettel rivalizálnak egymással, a történetünk idején Temargus, az ork
próféta lép színre, aki egy sötét isten uralmát jövendöli. E sötét istenség
segítségével fogják az orkok meghódítani a világot, így szól a prófécia.
Temargus félig zöld, félig szürke ork, így hamarosan fanatikus hívek tömegeire
tesz szert.
Időközben a goblinoknál
is szárnyra kap egy legenda egy hősről, aki majd felszabadítja a népét.
A feszült politikai
helyzet miatt az „Alapítók népe” kénytelen szövetkezni az „új hódítókkal”. Mivel nagyméretű invázió fenyeget, többen
szorgalmazzák az elfekkel, törpékkel és trollokkal való szövetséget. Ebben nem
születik egyetértés, de több államban létrejön – igaz, hivatalosan nem
deklarálják – egyfajta megnemtámadási szerződés.
Néhány elf törzsfőnök,
illetve a törpék szószólói teljes jogú állampolgárságot követelnek, cserébe az
orkok elleni szövetségért.
Bizonytalanságot szül a
kérdés, vajon a goblinok kinek az oldalára állnak?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése